2010. június 27., vasárnap

A kutatásban résztvevő szervezetek bemutatása

Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület
A szervezet 2009-ben alakult azzal a célzattal, hogy a társadalom illetve a gazdasági szereplők figyelmét a környezetünk, a természet védelme, az egyéni illetve vállalati felelősségvállalás felé irányítsa. Tagjai elkötelezett hívei a Föld megóvásának, ennek első lépéseként kezdték meg Győr Város ökológiai lábnyomának kiszámítását. Az egyesület közhasznú tevékenysége fenntarthatósági jelentések készítésére, vállalati képzések lebonyolítására is kiterjed, így segítve a vállalatokat a megfelelő környezeti szemléletmód kialakításában. További információk az egyesület újonnan elkészült honlapján (www.iffegyesulet.hu) tekinthetők meg.

CG & Partners Kutató és Tanácsadó Kft.
Győr Város ökológiai lábnyomának kiszámítása során különösen fontos szerepet kapnak a megfelelő szakértelemmel rendelkező tanácsadók, ide sorolhatjuk a győri székhelyű CG &  Partners Kutató és Tanácsadó Kft-t is. A cég ügyvezetője dr. Szigeti Cecília, a Széchenyi István Egyetem egyetemi adjunktusa, aki már több rendezvény ökológiai lábnyom számítását segítette. Ilyenek voltak az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny illetve az A38 hajó egyik koncertjének ökolábnyoma. A szervezet Fenntarthatósági Füzetek címmel ingyenes kiadványokat készít azokról a témákról, melyek hiányoznak a szakirodalomból. 1. száma az ökológiai lábnyom számítás gyakorlatát, a 2. rész a nem-pénzügyi jelentések kiadásának trendjeit, 3. száma pedig az ökológiai lábnyom ismertségét mutatja be. A kiadványok a www.cgpartners.hu oldalról ingyenesen letölthetők.

Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium
A győri Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiumot 1997 szeptemberében alapították a Széchenyi István Egyetem első szakkollégiumaként dr. Ferenczi Zoltán vezetésével. A szakkollégium a legkiválóbb gazdasági képzésben résztvevő diákok számára kínál a hagyományos egyetemi, főiskolai képzés keretein túlmutató színvonalas szakmai munkát valamint rendkívül jó közösségi életet. Tagjai számára 2010-ben az ökológiai lábnyom számításának szakmai megalapozásához dr. Szigeti Cecília vezetésével kurzus indult, melynek keretében a hallgatók kiszámolták az általuk szervezett 3 napos rendezvény, a VIII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny ökológiai lábnyomát. Jelenleg a városi ökológiai lábnyom számításában végzik az adatgyűjtési és feldolgozási munkálatokat. A szakkollégium saját honlappal rendelkezik: www.kautz.hu.


Goodwill PR és Kommunikációs Ügynökség
A Goodwill PR és Kommunikációs Ügynökség ügyfelei részére közel tíz éve végez teljes körű kommunikációs és marketing tanácsadást, és lát el különféle kivitelezési feladatokat a kommunikáció, a marketing, a marketingkommunikáció valamint a rendezvényszervezés területén. Gyakorlati és elméleti tapasztalataikat több győri középiskolában oktatják is. Mészáros Gábor cégvezető a Magyar PR Szövetség valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja. A cég jelenleg Győr ökológiai lábnyomának számítása során felmerülő kommunikációs feladatokat látja el. Honlapja a www.goodwill-pr.hu linken érhető el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése